Az öregkor költészete ritkán oly megbékélt és szelíd, mint Gyergyai Albert lírája. Merengő és melankolikus a bánat, és félszeg, szemérmes az öröm: "Mint az ősz, mint a szenvedély, hogyha megszépül enyhülőben…"
A versek egy része, kiváltképpen a Vestigia flammae című ciklus szeretett francia költőinek, Verlaine-nek, Supervielle-nek, Reverdynek kifinomult, lágy formaképzésére emlékeztet. Másik része nyersebb, fesztelenebb, élő­beszédhez közelítő stílusban íródott, prózavers – a költő személyes gondjai­ból és gondolataiból szövődik, nyíltan, rokonszenvesen.
Igen harmonikusan egészíti ki ez a versgyűjtemény Gyergyai Albert mun­kásságát és a képet, mely az ő "európai misszionáriust" formázó alakjáról nemzedékeink tudatába vésődött.