Az Oszmán Birodalom leghíresebb utazója és az Oszmán Birodalom legismertebb krónikása Evlia Cselebi, aki több mint négy évtizedes utazásai végeztével vetette papírra és adta közre élményeit terjedelmes munkájában, a tíz kötetre rugó Szejáhatnáme (Utazások könyve) címet viselő művében. Cselebi a török történetírás hagyományait követte és vitte tökélyre, adatai nem pontosak, előszeretettel túloz, sokat vesz át a korábbi íróktól, nem egyszer teljes kitalációkat közöl. Írásai ezzel együtt is élvezetes, színes és közvetlen beszámolók, amely kellő forráskritikával kezelve értékes topográfiai, néprajzi és történeti adatokat közölnek a korabeli Európáról és Ázsiáról, valamint a Török Birodalom belső működéséről. Munkája ötödik kötetének végét, valamint a teljes hatodik kötetet és a hetedik kötet első részét Magyarországnak és Erdélynek szentelte, ahol az 1660-as években járt. Ezeket a részeket fordította le a 19-20. század fordulóján élt turkológus, Karácson Imre. Két kötetes átültetése eredetileg 1904-ben és 1908-ban, a Magyar Tudományos Akadémia kiadásában, Török-magyar-kori történelmi emlékek sorozat harmadik és negyedik részeként jelentek meg. Ez a kiadvány a második kötet reprint kiadása, amely Cselebi művének hetedik kötetében található, magyar vonatkozású részeket adja közre, így többek között beszámol a szentgotthárdi csatáról (1664), bemutatja a Dunántúl és a Duna-Tisza köze településeit, valamint ír a török Egerről és az 1660-ban szintén török uralom alá került Nagyváradról is. Itt olvasható különösen színes beszámolója a vasvári békekötés után Bécsbe küldött török követség útjáról és fogadtatásáról is. A fordítást magyarázó lábjegyzetek mellett név- és tárgymutató, valamint törtök szójegyzék egészíti ki.