Az eszme: Tisza István szellemi hagyatékát egybegyűjtve, lehetőleg teljesen kiadni, az 1918-19. évek zavaros és tisztátalan forradalmainak leküzdése után megindult általános, nemzeti restauráció első idejében megalakult Tisza István-emlékbizottság kebelében keletkezett. Az ő halála első évfordulójának közeledte adta meg az indítást e bizottság megalakítására. Az a klub, amely az ő pártvezéri-tevékenységének színtere volt s amely az 1918.-i Wekerle-kormány alakulásakor a Nemzeti Munkapártnak a kormánypártba való beolvadásakor ismét a Nemzeti Társaskör nem politikai jellegét öltötte föl, mint a Szabadelvűpárt föloszlásakor, volt az Emlékbizottság létrehozója és lett annak hajlékává is. Az a körülmény, hogy az Emlékbizottság első elnökévé Beöthy Zsoltot választotta, már jelzése volt annak, hogy nem politikai téren kívánja a letűnt vezér hagyományait felújítani, nem is egyszerű szoborbizottság, hanem elsősorban és főkép a legmaradandóbb szellemi, irodalmi téren kívánja a Tisza István emlékét megörökíteni s a nemzetre nézve gyümölcsözővé tenni. Éreztük mindnyájan a tátongó űrt, melyet közéletünk legnagyobb alakjának tragikus kimúlta hátrahagyott s minél élénkebben éreztük, hogy nincs az élők között senki, aki azt az űrt betölteni hivatott és képes volna, annál inkább kellett éreznünk szükségét annak, hogy ami Tisza Istvánról ránk maradt, annak birtokát és hasznát biztosítsuk mindenképp elárvult és szerencsétlenné lett nemzete számára.