Mint hajdan Argus...
1897 nyarán nagy baj volt Tarwateréknél. Nagyapó, miután tíz évig békén viselte sorsát, megint megbokrosodott. Ezuttal a Klondike-láz keritette hatalmába. Rohamai mindig énekléssel kezdődtek. Ha énekelt, ez mindig csalhatatlan biztos jele volt annak, hogy megint mehetnékje van. Mindig csak egy dalt énekelt, bár annak az egynek is csak az első szakaszát tudta, sőt az első szakaszából se többet, mint öt sort. A család tehát tisztában volt vele, hogy nagyapó talpa alatt ég a föld s hogy agyában a régi bolondság motoszkál, mikor sajátságos, rekedten nyikorgó hangján, kissé hamisan is már, rákezdte a régi nótát:
Mint hajdan Argus
Nekivágunk a nagy világnak,
Tum-tum, tum-tum, tum-tum
Hogy lenyirjuk az aranygyapjat
Nekivágunk az óceánnak