A kötet zárónovellájában valaki egy szibériai félszigeten fejest ugrik egy zárt fenekű kráterbe és nyomtalanul eltűnik annak mélyén. Beszippantja a sötétség, vagy a fizika törvényeinek felfüggesztődése, saját gőgje, hiúsága, nagyravágyása, a különböző pszichotikumok felszabadítóan szorongató mámora, esetleg egy végtelenségig kitartott szeptimakkord tömegvonzása, vagy talán mindez egyszerre. Makai Máté kötetét olvasni olyan, mint fejest ugrani abba a bizonyos kráterbe. Az ismeretlen mélységbe, ahol a poszt-beat generáció felfüggesztett téridejében, a szoláris pillanatok kairoszában egyszerre létezik és hat a rockzene, az esztétika, az LSD, a fantasztikum, Pynchon, Burroughs és Philip K. Dick.
A teremtő paranoia birodalma ez, ahol az ógörög maxima szerint minden mindennel összefügg, minden mindennel kapcsolatban áll, s melynek alapjai a művészet és a drog életveszélyes keresztmetaforáin nyugszanak.
Urbán Bálint