Gyerekorom jelentős részét egy régi négyemeletes lakótelep szélén töltöttem, közben épülni kezdtek a domb tetején a nagy tízemeletesek, évekig bandáztunk bergmanncsövekből, csavarokból, betonvasakból készített fegyvereinkkel a kiásott alapok sáncaiban, mászkáltunk a lassan épülő emeleteken, kúsztunk-másztunk a csatornák irdatlan betoncsöveiben. A blokkokban, a blokkok alatt, a blokkok mögött, a blokkok fölött zajlott az élet. Persze, ami Erdélyben blokk, az Magyarországon tömbház, de a név az egyetlen lényegi különbség, a beton az nagyon is ugyanaz. Ha tömbházakat és lakótelepeket látok, máig igen összetett érzés fog el, így hívom magamban: "a beton antinosztalgiája". Itt kavarog bennem most is, ahogy ezt a kötetet lapozgatom, kicsit újra otthon vagyok, a mindig huzatos, mindig zajos lépcsőházak felfelé örvénylő hűvösében.

Dragomán György
író, műfordító