FÜLSZÖVEG
A regény főhőse, Walter Sturm: író és irodalomtörténész, egyben az utolsó individuum, az utolsó szabadon gondolkodó ember, épp ezért "az utolsó vádlott" is egy rémlátomás-államban, egy fiktív, de szikár realizmussal megjelenített világban, ahol fasiszta következetességgel - eszelősséggel - dolgozó államgépezetben őrlődve, végső alternatívával kerül szembe: megtörni vagy megsemmisülni? Walter Sturm az alternatíva órájáig passzív - mint oly sokan oly sokáig a történelem veszélyhelyzeteiben -, az erőszakra a humanista hallgatásával felel - mint oly sokan tették nem-cselekvő humanisták -, de a végső kihívásra határozott nemet mond a gépezetnek, amely föl akarja használni. Tudatosan lemond puszta létéről is az emberi tisztesség, erkölcs, értelem, a humánum védelmében.
A regény nem melankolikus parabola, hanem egy olyan fiatal író keserű-nyomasztó vádbeszéde a mindig lehetséges, mindig restituálható nép- és értelemelnyomó erőszak ellen, olyan emberé, aki a hidegháború, a boszorkányégető hisztéria, a vereség kábulatából ismét erőre kapó revansizmus első éveiben írói látással és emberi szenvedéllyel abszurdumig fokozta a lehetséges új veszedelmet.