Varga Mónika kötete a 16-18. századi boszorkányperekben megfigyelhető kommunikáció és szövegformálás jellemzőinek átfogó vizsgálatára vállalkozik. A bőséges és változatos forrásanyag mind a korszak, mind a szövegszerveződési és pragmatikai sajátosságok szempontjából értékes új meglátásokat kínál. Az elemzések egyrészt arra mutatnak rá, hogy a peres eljárás szereplőinek nyelvi viselkedése milyen hatással lehetetett az ügyek végkimenetelére, másrészt feltárják, hogy az elhangzottak hogyan válnak koherens szövegekké. A szövegjellemzők történeti megközelítése a forráscsoport időbeli, társadalmi és kulturális kontextusának szem előtt tartásával történik, eredményei nemcsak a nyelvészet, hanem a néprajz vagy a történettudomány érdeklődésére is számot tarthatnak.