Magyar Vadászok!
Ti tudjátok, mi az: a magány felséges ünnepi csendjében barangolni be síkságokat és sűrűségeket, ahol minden földi hiúságot és nagyravágyást levetkezve, csupán a nagy természetben megnyilatkozó istenség közellétével telik meg elménk és szívünk. A hajnal pirkadása, a déli nap heve, az alkonyat árnyéka mind arra jó tinektek, hogy új meg új okot találjatok a felséges égnek, s a gyönyörű földnek a megcsodálására...
De a vadásznak társa is van, mely nem fárad ki mellette, hanem folyvást hevíti és lelkesíti vadász-szenvedélyével. Mert ő az, akiben bízunk, akihez ragaszkodunk és általa sokszorozódik meg élvezetünk a vadászatban. Ő a vizsla.