Te mit tennél akkor, ha rádöbbennél, hogy fokozatosan elveszíted emberi mivoltodat? És amikor rájössz, hogy nem is voltál ember soha?
Milyen örökkévaló entitásként létezni, amely meghal újra és újra, és mindig más alakban jelenik meg ismét?
Milyen érzés soha nem emlékezni az előző életeidre? A hűséges párodra sem, aki végigkísér az örökkévalóságon át, és akinél nem szeretsz jobban senkit? És aki meg sem tud szólítani, amíg megint rá nem jössz a varázsszóra, amelyet elfelejtettél, mint mindig?
Milyen az, amikor ellenfeleid között találsz nagy hatalmú istenségeket, és egész világokkal szórakozásból játszó mágusokat is, a barátaid pedig nem azok, akiknek gondoltad őket?
Milyen, amikor viszonylagossá válik a Fény és a Sötét?
Csak sodródsz, vagy megragadod a kardot, vállalva ezzel az átkot?
Milyennek látod az emberiséget kívülről, ha megtetted? Milyen lesz vándorolni a világok között?
Akarod tudni?
A Solo Trilógia erről szól, annak az első kötetét tartod a kezedben. Ha kinyitod, veszélyes utazásba kezdesz. De a döntés a tiéd, hiszen Solo a Korlátlan Szabadság.
Ítéld meg te, mennyire valóságos a történet, az én szerepem csak annyi volt, hogy lejegyzeteltem.
(Alexander Wolf)