Még tavaly májusban jelentette be az író, hogy folytatni fogja Robart Langdon könyveken átívelő történetét, most pedig az is kiderült végre, hogy mi is lesz a központi témája a májusban megjelenő új regénynek.
A Da Vinci-kód, az Angyalok és démonok valamint Az elveszett jelkép után tovább folytatódik a szimbólumkutató, Robert Langdon kalandja, aki Európában ered a rejtélyek nyomába. Ahogy a címből már sejthető, ezúttal ismét egy jól ismert mű szolgáltatja az alapot, mégpedig Dante Alighieri alkotása, az Isteni színjáték. Az író szerint a történet középpontja egy olyan hely lesz az öreg kontinensen, amely nagyon kedves számára, „a legelbűvölőbb hely, amit valaha látott”. Találgatások szerint ez a helyszín az olaszországi Firenze lesz, hiszen Dante itt írta a történetét, ám ezt egyelőre hivatalosan nem erősítették meg.
Dante műve 1308 és 1321 között íródott, a történet középpontjában pedig ő maga áll, amint az értelem és az erkölcsi tisztaság hőse, Vergilius társaságában végigjárja és megismeri a Poklot, a Purgatóriumot és a Mennyországot. Útja során többször is találkozik kortársai halott lelkével, ám a végső cél halott szerelme, Beatrice megmentése. A mű három részre osztható, amely a három különböző helyszínt mutatja be: az első Dante Pokla, majd Dante Purgatóriuma és végül Dante Paradicsoma.
A Dan Brown által írt Inferno az ígéretek szerint ismét telis-tele lesz rejtélyekkel, fejtörőkkel és kalandokkal, amint Robert Langdon próbál fényt deríteni az igazságra. A regény várható megjelenése 2013. május 14-én esedékes az Egyesült Államokban és Angliában, várhatóan nem kell sokat várni, hogy a magyar boltok polcaira is megérkezzen.