Elhunyt Iain Banks, skót író
2013-06-10 08:02:00

Ötvenkilenc éves korában elhunyt Iain Banks, skót származású író, akinek munkásságát a mai napig a legkeresettebb regények között tartanak számon.

Banks még áprilisban jelentette be, hogy végső stádiumú rákot diagnosztizáltak nála, s emiatt megkérte a kiadóját, hogy hozzák előre éppen folyamatban lévő regénye, a The Quarry megjelenését. A Little, Brown Book Group ebbe beleegyezett és június 20-ra datálták a regényt, hiszen Banks szerette volna még életében a könyvesboltok polcain látni. Sajnos erre már nem maradt lehetősége, ugyanis ahogyan családja bejelentette, a rák végül elhatalmasodott majd végül megnyerte a harcot. 

Iain Banks nem csak szülőhazájában, hanem Magyarországon is nagy népszerűségnek örvendett, hiszen első és legismertebb regénye, A darázsgyár 2006 óta kapható magyar nyelven. Másik, a Kultúra, egy szuperfejlett világot bemutató sci-fi évről évre került a boltok polcaira a magyar ajkú rajongók legnagyobb örömére. 

Fel