Előzetesen King új könyve, a Doctor Sleep
2013-06-24 07:30:00
Videón mutatkozott be King regénye.

Stephen King 1977-ben jelentette meg egyik legismertebb művét, A ragyogást, amelnyek idén végre megérkezik a várva-várt folytatása.

King sokak szerint a horror nagymestere, hiszen munkáit nem könnyű elfelejteni, képesek igazán mély nyomokat hagyni az olvasóban. Nem volt ez másként az 1977-ben megjelent A ragyogással sem, amely az író egyik legismertebb alkotása. A Torrance család életét megváltoztató történetből 1980-ban Kubrick filmet is készített, így az olvasni kevésbé szeretők is láthatták, miként vált Jack Torrance az egyik legrettegettebb személlyé, milyen terrort kellett átélnie fiának, Dannynek. 

Azt már mi is fejtegettük korábban, hogy milyen is lesz majd A ragyogás folytatása, amely a Doctor Sleep címet viseli és a felnőtté vált Danny történetét meséli el. Az őszi angol nyelvű megjelenésig már nem is kell olyan sokat várni, hiszen már a reklámgépezet is beindult. A reklámot az amerikai CBS csatornán lehet majd látni King másik sikertörténete, A búra alatt című sorozat szünetében. Meg kell hagyni, hogy a nyúlfarknyi videóból kiderül, hogy a hangulat ismét adott lesz.

Fel