Képregényként is találkozhatunk Stephen Hawking életével
2013-05-27 07:51:00
A képregényrajongók is megismerhetik Hawking életét és munkásságát

Az angol elméleti fizikus élete már évek óta szerves része a popkultúrának, hiszen már több ismert sorozatban is feltűnt, ám mostantól önálló képregényt is magáénak tudhat Stephen Hawking.

A tudóst leginkább olyan témák foglalkoztatják, mint az ősrobbanás, a fekete lyukak és nem utolsó sorban az időutazás. Munkásságát a világon szinte mindenhol ismerik, mint ahogy jellegzetes megjelenését is, hiszen még csak 21 éves volt, amikor amiotrófiás laterálszklerózist (ALS) állapítottak meg nála, ami a mozgatóidegeit támadta meg, azok fokozatosan elsorvadtak, a tudós pedig tolószékbe kényszerült. Kutatásai mellett szeret fogadásokat kötni tudományos kérdésekben, ám nem mindig sikerül eltalálnia a helyes megoldást.

A képregények kedvelői ezentúl még inkább megismerhetik Stephen Hawking életét, hiszen a Bluewater gondozásában jelent meg a Stephen Hawking: Riddles of Time & Space, amely a korai cambridge-i éveitől kezdve a betegséggel való harcán át mindent leír, amit tudni érdemes. Persze az elméleti fizikus életéről már jelent meg könyv, de így talán a fiatalabb generációk is boldogabban tanulmányozzák korunk legismertebb kutatójának életét és munkásságát. 

A képregény angol nyelven már április végétől kapható nyomtatott és e-book formában.

Fel