Máris szenzációs eladásokat produkál Rowling új regénye
2013-07-17 08:46:00

A napokban derült fény arra, hogy a Harry Potter történettel hírnevet szerző J. K. Rowling álnéven, pontosabban Robert Galbraithként jelentette meg első krimijét, amely máris az eladási listák élére került.

Áprilisban jelent meg a sok felől vegyes kritikákat kapott regény, amely a The Cuckoo’s Calling nevet viseli, szerzője pedig az eddig irodalmi körökben ismeretlen Robert Galbraith. De hogyan is derült ki, hogy valójában ki lakozik a név mögött? Az egész történet egy Twitter bejegyzéssel kezdődött, amelyet azóta már természetesen töröltek is a közösségi szolgáltatásról. Ez a bizonyos bejegyzés célpontja a Sunday Times szerkesztője, Richard Brooks volt, tartalma pedig annyiban merült ki, hogy valójában a Robert Galbraith név mögött egy világhírű író lakozik. Az a mai napig sem derült ki, hogy valójában ki is lehetett annak a bejegyzésnek a szerzője, amely miatt megindult a nyomozás, de Brooks azonnal nekilátott a nyomozásnak. Először az tűnt neki gyanúsnak, hogy Rowling is ugyanazzal az ügynökkel, szerkesztővel és kiadóval dolgozik, mint a The Cuckoo’s Calling szerzője. Nyelvészeti szakértőkent is bevont nyomozásába, akik az említett könyv szövegét vetették össze az Átmeneti üresedés és a Harry Potter utolsó kötetével. Egyre csak gyűltek a bizonyítékok, míg Rowling kénytelen volt elismerni, hogy Robert Galbraith nem más, mint ő maga.

A héten történt leleplezés hatására óriási mértékben megugrottak a regény eladásai. Az áprilisi megjelenést követően mindössze 1500 példány talált gazdára, ám a szenzáció hatására hatalmas érdeklődést váltott ki a regény. Az Amazon listájának 4700. helyének környékéről mára az első helyre ugrott, de máshol is keresik a könyvet. A nyomdának újabb kötetek nyomtatásával kell foglalatoskodnia, hiszen a rajongók szinte követelik a sokak kedvence által írt művet. 

Rowling szerint a történet nem ér véget egy könyvvel, ugyanis Robert Galbraith folytatni szeretné a háborús veterán magánnyomozó, Cormoran Strike kalandjait, ám a nyilvánosságot továbbra is elkerüli majd. Sajnos a magyar nyelvű megjelenésről egyelőre nincsenek információk, ám a siker láttán szinte biztosak lehetünk benne, hogy nem kell sokat várnunk és anyanyelvünkön is élvezhetjük majd a történetet.

Fel